„Láttam egyszer egy olyan hirdetést, amely nem kétszer, de tizenkilenc és félszer annyi árut adott el, mint a másik. Mind a két hirdetés ugyanakkora helyet foglalt el. Mind a kettőt ugyanabban a kiadványban közölték. Mind a kettő fényképes illusztrációt tartalmazott. Mind a kettőnek nagy műgonddal írták megy a szövegét. Csak annyi volt közöttük a különbség, hogy az egyik a megfelelő dologra apellált, a másik nem!”- mondta John Caples a reklám és jó reklám közötti különbségről.

Igen, reklámos vagyok. Különböző termékek vagy szolgáltatások utáni ellenállhatatlan epekedésre veszem rá az embereket, hogy virítsák a megfelelő irányba lóvét.

Trükkös csaló vagyok-e, azt kérded…?!
Ha nem lennék jó reklámos, már éhenhaltam volna.
Nem az a jó módszer, hogy behúzzam a csőbe a szerencsétlen hiszékenyeket, aztán pofára ejtsem – ez rövidtávú ramaty stratégia lenne. Hanem kiszasszerolom azokat a releváns csodálatosságokat, amikre bizonyos embereknek égető szükségük van. És elmondom nekik, hogy nálam van, amit keresnek. Értek hozzá, na.

Ezért figyel jól – mert ahhoz a döbbenethez akarlak most elvinni a cikk végére, hogy a te lakásod egy fantasztikus termék! Ami azt érdemli, hogy a legjobb lakók tolongjanak érte.
DE ez nem csak a kéglin, hanem a „reklámján” is múlik…

Nem off-topic
A fiktív brief a Picktől a reklámügynökségnek valahogy így hangzana: Helló, figyi, holnaputánra kellene valami ütős cucc az új nagyon-pikáns szalámihoz, viszont bele kéne valahogy szőni a múltkori Gourmet szendvicskészítő mesterkurzust is, amit a hajléktalanszállóban tartottunk – ingyen! „Ettől nem a szomorúság miatt csordul ki a könnyed” vonalon elindulhatnátok. Ja, és mint mindig: ASAP, olcsón. – ebből akár Cannes-i díjas reklámfilm is születhet, kérem, hisz van benne szociális érzékenység és a rough life, jótékonyság, nemzeti büszkeség…, humort pedig muszáj belevinni, hogy ne legyen simán csak röhejes.

Termékelőny a könnyfakasztóan paprikás íz, és a hozzáadott érték pedig az a fajta jó érzés, amit pusztán egy téliszalámi áráért megkaphatunk – és mégsem kell csövesekkel főzőcskéznünk személyesen. A fogyasztó célja, hogy ha már költi a keservesen megkeresett pénzét, akkor a lehető legmaximálisabb hasznot vegye meg magának rajta. És ha ő a szalámis-hűtő előtt állva választhat a fokhagymás és a pikáns-csövi-megsegítő kalbász közül, akkor nyilván vesz egy adag jótékony-feelinget is a vacsora mellé.

Mutatom, miért okoskodok…

A „megfelelő dolog”

A lakáshirdetés semmilyen szinten nem különbözik a hivatásos reklámozástól – a jakuzzi, egy tágas, napsütötte erkély ugyanolyan termék-előny, mint hogy a pici-gyerekeseknek az óvoda közel vagy a nyugira-vágyóknak éppen messze van.

Vedd számba, hogy mi a legcsodásabb a lakásodban, amit valószínűleg így, ebben az összeállításban és/vagy a te környékeden nem tud nyújtani!
Madárcsicsergős, de központi – garázzsal.
Hangszigetelt minimál-stílus saját konyhakerttel.
Romkocsma-fíling high-tech gépesítéssel.
Mid van, amiért menthetetlenül oda lehet lenni?! Ezt kell megtalálnod!

A célszemély-definiálás
Vedd elő okosan a Ne fotózz bénán – mert béna lakód lesz! blogcikket – és gondold végig, kit és kit nem szeretnél lakónak. És nem, tényleg nem csak a fotózást kell kritikusan kezelned: ha a Romkocsma-fíling high-tech gépesítéssel, de irtózol a gondolattól, hogy egyetemista hippik lepjék el a házikód, mert inkább egy elhivatott értelmiségire vágysz, akkor keress a high-tech-pozitívum mellé valami mást: mondjuk a nyugit, a művészetet a falaidon (szerezz valami érdekeset képet, ha nincs) vagy, hogy közel a MediaMarkt.

Tudd, hogy kinek hirdetsz – mert csak akkor tudsz hozzá szólni.

A megfelelő csatorna
Az internet csodás. Sose hagyd ki, persze, hogy mindenféle csoportba beteszed a hirdetésed. De ne feledd: az összes konkurenciád ugyanott tobzódik…

Gondolkozz: tudod, mid van, amire bérlőt keresel. Kábé azt is tudod, hogy ő miféle emberke, igaz…?!

Mekiben, a csilliós gourmet étteremben vagy a trendi vegán bisztróban ebédel?!

Sütizik, dönerezik vagy smoothie-zik?!

E-bicajt kölcsönöz vagy busszal jár?!

Vajon a közeli irodaházban vagy plázában dolgozik?!

Próbáld ezt kifundálni és környéken offline tedd ki a hirdetésed. Ez nagyon célirányosan és gyorsan beválhat 😉

Ugyanezt az interneten is megteheted, bár ott ugye a távolságot nem tudod szűkíteni: high-tech fókuszú értelmiségi csoportokban simán bekéredzkedhetsz a portékáddal, mert a tagok is téged keresnek!

És a lényeg…
Nálad van az, amiből csak egy van.

Ne félj ettől – hanem öleld magadhoz a remek hírt, hogy – dobpergééés – monopóliumod van! Olyan terméked van, mint senki másnak.

És ráadásul: neked csak egyetlen vásárlót kell találnod!

Büszkén, ügyesen – ess neki a hirdetésnek!

NE KOCKÁZTASS – KÉRD MA AZ ÁLOM-LAKÓD EZÜST-TÁLCÁN >>>>>>>>>